ugyanazokat a köröket futottuk.percre pontosan tudtuk mi fog történni,mégis minden játszma megtörés volt és minden kör egyre nyúzottabb.most ott tartunk,hogy egymás idegeiről letáncolva odébbállunk s tudomást nem véve a másikról éljük tovább az élni valót.
de meddig.miként és főként miért.
azt,hogy minek,hogy kell lennie már rég nem tudom megítélni.
a pillanat örök s mégse...mert elillan és semmi sem marad,csak néhány megcsavart szív és megannyi túlgondolat,melyekkel tovább lépve csak egymás lábnyomát hagyjuk megtépázott idegünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése