VIII.28.

borzasztóan egyedül érzem magam.

engedelmeddel kilépek.

zárjuk be a kapukat.
kapadozunk.
egy másba.egymásba.

VIII.25.

"tulajdonképpen egy egészen kicsit hiányzol, még ha nem is fájsz már. hiányzik a világod. az az édes levegőjű, ami egyszerre tart távol magától, és egyszerre szippant be, mielőtt túl távol merészkednék. hiányzik az a fajta döbbenet, amit kiváltottam sokszor belőled, és az a kíváncsiság, amit nekem szenteltél. és a tettek, amiket soha nem értettél, de végtelenül kívántál."

"saját magam hite vagyok magamban."

"maradunk mindig mozgásban mint minden
mint az élet mind egy, mindegy milyen szinten
nincs fizika nincs idő, igazából nincs semmi sem
csak én vagyok és te , lendülünk a semmibe"

ha léteznél.

ugyanazokat a köröket futottuk.percre pontosan tudtuk mi fog történni,mégis minden játszma megtörés volt és minden kör egyre nyúzottabb.most ott tartunk,hogy egymás idegeiről letáncolva odébbállunk s tudomást nem véve a másikról éljük tovább az élni valót.
de meddig.miként és főként miért.
azt,hogy minek,hogy kell lennie már rég nem tudom megítélni.
a pillanat örök s mégse...mert elillan és semmi sem marad,csak néhány megcsavart szív és megannyi túlgondolat,melyekkel tovább lépve csak egymás lábnyomát hagyjuk megtépázott idegünkben.

DÜH.

mély erős igazi belülről jövő erőmből táplálkozó dühöt érzek irántad.
nem akarlak látni,nem akarlak érezni.el akarlak felejteni.azt kívánom,hogy takarodj...
és mégsem.
ha ez egy film lenne itt még nem lenne vége.

legyek érzéketlen.

mintha senki más nem létezne.

álmomban látott kép vagy.

mint egy gombolyag,amiben a szálak úgy egymásba fonódtak,hogy senki sem tudja hol a kezdet a közép és az az istenverte vég.
hát itt...mondhatnám.de már annyiszor.újra.itt vagy s itt voltam,hogy félő kimondani,hogy a szál elveszett mi pedig elszakadtunk egymástól.

really monday morning.

és aztán egy szép napon arra ébredsz,hogy nincs senkid.
aki biztos volt az nem kell.
aki biztos volt az elmegy.
és tényleg.
aztán csak kapaszkodsz,ragaszkodsz.görcsösen.erődön felül.a pillanatba.

someone like you.

Amikor megszeretsz valakit úgy érzed tiéd a világ és bármely hang, amely egy kicsit is le akar húzni olyan borzasztóan sért,hogy szinte meg sem akarod hallani...Mert szereted,mert szárnyaltok,mert bele sem gondolsz, hogy igenis sajnos minden véget ér.
...és ha vége bármennyire is szeretnéd,ha egyszer éreztél szívből mélyen, az bizony fájni fog.
őrülten fájni,szívbe maróan bénítóan fájni.
Egy szakítás sosem jó,én állítom egyik oldalnak sem.Közös megegyezés pedig nincs...valamelyik fél mindig jobban akarja...
aztán csak az üresség marad,a szélsőségek,a könnyek.közös képek,zenék,gondolatok.mind-mind mint egy tőr úgy szúrnak beléd...és ha áltattad magad,hogy nem omlasz össze...hát de.ennek hatására nem lehet nem belegondolni,hogy abba ami jó volt,boldogságot adott az hogy az istenben képes elmúlni.aki tegnap még a minden volt ma már csak egy személy aki leginkább csak volt.
most már én is látom.végig kell menni ezen az úton is.hiába rejtőzöl el,nem nézegeted a képeket,nem hallgatod a zenéket,azok egyszer úgyis előbukkannak és akkor már nem fogod tudni türtőztetni magad.mert az az a pont,amikor egyszerűen szimplán darabjaira hullasz.

http://www.youtube.com/watch?v=hLQl3WQQoQ0

Nem érdekelsz.

Beszélni mindig könnyű.
Megemészteni már kevésbé.
Mert az nem lehet, hogy én valakit ne...

http://www.kirakatbabu.b13.hu

Akkor azt hiszem ideje továbblépni, minden tekintetben.
5 évem veszett oda.
5 évem mondatai, gondolatai, hangulatfoszlányai.
Menthetetlenül beköszöntött a változás kora és még mindig ellenkezem, kezeim ökölbe szorítva kérik, akarják, követelik a múlt elszálló pillanatait.
Gyászolok, dühöngök.

Mert annyiszor kigyógyított, annyiszor erőt adott és most, hogy megint már nem...magam maradtam.
Végérvényesen,magam magam.